Elisabetta Belloni, Ursula von der Leyen vezető diplomáciai tanácsadója szeptemberben távozik posztjáról – erősítette meg az Európai Bizottság szóvivője hétfőn a Politicónak. Belloni korábban az olasz titkosszolgálat korábbi vezetője volt.
Az Európai Unió közel áll egy elvi kereskedelmi megállapodáshoz az Egyesült Államokkal – jelentette be hétfőn a Bizottság szóvivője, miután Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap egyeztetett Donald Trump amerikai elnökkel. Várhatóan a július 9-i határidőig így sem lesz teljes megállapodás, de elvi egyezségre juthatnak a felek.
Az Európai Unióban 2024-ben a háztartások kevesebb mint negyedében éltek gyermekek, miközben jelentős különbségek mutatkoznak az egyes tagállamok között a gyermekes családok arányában és a gyermekek számában - derül ki az Eurostat adataiból. Magyarország a középmezőnyhöz tartozik ebben az összehasonlításban.
Az Apple jogi útra terelte az Európai Bizottság 500 millió eurós bírságát, amelyet a tech óriás a digitális piacokról szóló törvény megsértése miatt kapott.
Az EU vezető tagállamai közös levélben kérik az Európai Bizottságtól, hogy tegyen gyors lépéseket az uniós versenyképesség erősítésére és az autóipar támogatására. A három vezető célzott beruházásokat sürget az innováció, védelem, űripar és energiaköltségek terén is.
Az EU egyelőre nem hajlandó közös klímanyilatkozatot aláírni Kínával a júliusi kereskedelmi csúcstalálkozón, mert Peking nem vállalt elégséges kibocsátáscsökkentési kötelezettségeket. A döntés kiélezi a feszültséget a felek között, miközben mindkét félre globális nyomás nehezedik, hogy vezető szerepet vállaljon a klímaügyben.
Az Európai Bizottság visszakozott a Közös Agrárpolitika radikális átalakításától, miután heves ellenállásba ütközött a tagállamok és a gazdaszervezetek részéről. A rendszer szerkezete megmarad, de a költségvetés így is 15–25 százalékkal csökkenhet. A gazdák attól tartanak, hogy strukturális védelem mellett is érdemi forrásokat veszítenek – számolt be a Politico.
A természet nem csupán környezeti, hanem üzleti tét is: a vállalkozások háromnegyede függ tőle valamilyen módon. Az éghajlati válság következményei – biztosítási díjrobbanás, ellátási zavarok, terméskiesés – egyre közvetlenebbül érintik a gazdasági szereplőket. Az Európai Bizottság most új eszközt vetne be: a biodiverzitás-krediteket, amelyek a természetvédelembe irányítanák a magánbefektetéseket. Ha jól működik a rendszer, a természetvédelem üzletté válik – és ez mindenkinek kifizetődő. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének és Jessika Roswall a környezetvédelemért és a vízgazdálkodásért felelős biztos cikke.
Ukrajna európai partnerektől is kap majd földgázt a következő fűtési szezon biztonságos lebonyolítása érdekében – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetében. A megállapodás előkészületei folyamatban vannak, és a tervek szerint már a jövő héten aláírhatják a szükséges megállapodásokat az Olaszországban megrendezendő Ukrajna újjáépítéséről szóló nemzetközi konferencián.
Csaknem 45 százalékkal esett vissza a menedékkérők száma Németországban az év első felében a tavalyi év hasonló időszakához képest – írja a Tagesschau.de.
A világpolitikai és gazdasági status quo látványosan meginogni látszik: egyes amerikai elemzők szerint néhány éven belül akár véres háború is kitörhet az USA és Kína között, miközben az amerikai hegemónia eróziója globális instabilitást hozhat. Ebben a bizonytalan környezetben Magyarország számára sorsdöntő lehet egy új, értékalapú külpolitikai stratégia kidolgozása – különösen akkor, ha Európának egyszer saját biztonságáról is magának kell gondoskodnia. De mit tehet ebben a helyzetben Magyarország?
Az Európai Unióban jelentősen visszaesett a menedékkérők száma az idei év első felében, miközben Spanyolország vette át a vezető szerepet a kérelmek fogadásában - számolt be az Index. A rangsor másik végén Magyarország áll mindössze 47 benyújtott kérelemmel.
Az Európai Unió kritikus ásványi anyagok készletezését tervezi az esetleges ellátási zavarok kivédésére, amelyeket a növekvő geopolitikai feszültségek okozhatnak - írja a Reuters.
Kína ritkaföldfémeknél elért dominanciája súlyos környezeti árral járt, miközben a világ ellátása ezekből a kritikus nyersanyagokból nagyrészt az országtól függ - tudósított a The New York Times.
Öt hónappal második elnökségének kezdete után Donald Trump máris a birodalmi technológiai kormányzás új korszakát indítja el, amelyben mind a hazai, mind a külföldi szabályozó hatóságok alárendelődnek a Big Tech által egyre inkább uralt amerikai kormányzatnak.
Moldova európai uniós integrációját támogató közös nyilatkozatot fogadtak el pénteken Chisinauban az Európai Unió és Moldova első csúcstalálkozóján.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Bizonytalan a hangulat kedd reggel.
Majdnem 20 katonát vesztettek egyetlen támadásban.
Több hullámban ismét zivatarok érkeznek
Kína és Oroszország koordinált akciót hajthat végre.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.